A magyar alternatív zene hajnalán szemüveges, tornából felmentett, 20-as éveiben járó, nagyon szerethető fizikatanárok, bölcsészek, álmodozó kedvű melós legények, apakomplexusukról nem tudó bölcsészlányok, műkedvelők, sokféle kivülállók, kilógók jártak az alternatív zenekarok koncertjeire. A helyek lerobbantak voltak, koszosak, füstösek és olcsóak. Jómagam is megfordultam pár ilyen helyen Jászberényben és Budapesten. Ezeket a zenekarokat nem támogatta senki a közönségükön kívül. Nem is kellett semmilyen elvárásnak megfelelni, viszonylag nyugodtan lehetett a dalszövegekkel, a zenékkel - vagy éppen antizenékkel - polgárpukkasztani, odamondani, gúnyolni, “absztrahálni”. Volt metafóra, volt humor, volt líra, volt forma és formabontás, volt performance. Igazi rétegműfaj volt.

Van valami abszurd számomra abban, hogy milliókat kapnak támogatás gyanánt olyan zenekarok, amik valaha alternatívból indultak, s az is elég fura, ahogy ma pár undergroudból indult zenekar és előadó betagozódott a mainstream popiparba. Ami nagyszínpados, ami főműsoridős, ami mainsream fesztiválok fő fellépője, ami milliókat hoz és éppen ezért milliót is kér, szóval, az hogyan alternatív? Az hogyan nem lesz lakossági? Az hogyan tartja meg kívülállóságát, függetlenségét, szókimondását, az egyediségét? Komolyan gondolhatjuk-e, hogy vállalhat-e Magyarországon igazi “harmadik utas” gondolatokat egy nagyon menő fesztivál, nagyon menő főzenekara? A kérdés költői. Ennek a valószínűsége  kábé annyi, minthogy holnap a legmerészebb, legszélsőségesebben zöld, alternatív és ingyenes üzemanyagot a MOL Zrt fogja promózni.

Felmerülhet, hogy esetleg savanyú-e szőlő? Hát, ha nem is éppen mézédes, de nem irigykedésről van szó elsősorban, hanem arról, hogy nevezzük nevén a gyermeket: Magyarország egy kicsi piac, zeneileg mindenképp, amit sokan szeretnek, az csak lakossági tud lenni. Nem kell magyarázni, hogy egy teleregény, vagy egy szappanopera 1236-dik epizódja miért nem tartozik a művészfilmek kategóriájába, azt sem kell magyarázni, azon sem csodálkozunk, hogy a művészfilmet sokkal kevesebben nézik meg! Noná, hogy kevesebben, hisz azt nem lehet nagy tömegeknek eladni!!! “Ezt minden hülye tudja!” Ellenben a zenében ezt az éleslátásunkat teljesen elveszítettük, a sok űbergagyi között a félig jó, a félig alternatív, a félig művészi már művészinek hat, jónak akarjuk hallani, pedig nem jó. Pedig a fasorban sincs a 80-as, 90-es évek valódi alternatív zenéjétől. Arról szót sem ejtek, hogy ma a Szigeten mi történne, ha egy olyan performance-ba kezdenének a művészek a Nagyszínpadon, amilyet 1992-ben Jászberényben láttam egy igazi alternatív művészcsapattól!! Nóta közben az egyik tag elkezdett cigarettákat kalapálni egy asztalba....Valószínűsítem, hogy soha többé nem lennének nagyszínpados zenekar. Észre sem vettük, hogy kialakult egy mainstream alternatív, egy széles körben eladható, lakossági “underground”, ami mára minden valós kapcsolatát elveszítette az eredeti alternatívval. E kettő műfaj (eredeti-, kontra lakossági alternatív) kapcsolódását nem úgy kell elképzelni mint a ház tartár mártás és az olcsó gyári majonéz viszonyát, hanem úgy mint a házi tartár és az olcsó gumicukor kapcsolatát. Minden más: más a funkció, más a vásárlói kör, más a kívánt szaktudás, más az alapanyag s még ha úgy is tűnik, hogy nem, de más a cél is.